MENÜ

MIKROALGÁKKAL AZ EGÉSZSÉGÉRT!
"AZ ÉTELED AZ ÉLETED"

Fogyasztói vélemények, tapasztalatok

• Dr. Kerekes László, miért szükséges a mikroalgák fogyasztása

Ha megértettük, hogy miért szükséges fogyasztani a mikroalgákat, akkor megérthetjük azt is, hogy amíg élünk, szennyezett lesz a környezet, tápanyagszegény és méreganyagokkal teli az étel, a víz, ezért ha jót akarunk magunknak és a hozzátartozóinknak, akkor érdemes napi rendszerességgel élethosszig fogyasztani.

 

• Bíró Ica - Budapest

2008. május 5-én az RTL Klub Reggeli című műsorában Bíró Ica kijelenti, hogy cisztái felszívódása a mikroalgáknak köszönhető.

• Bodnár József (59)

FTC kerékpárversenyző 12 szeres magyar bajnok, FTC labdarugó csapatának masszőre 25 évig, 2004-es Athéni Olimpia Vívóválogatott kísérője, számos VB és EB résztvevője

"15 évig voltam profi kerékpárversenyző, az elmúlt 30 évben gerincbetegek és sportolók gyógyításával foglalkoztam. 1962 óta keresem azt a terméket amivel nemcsak a saját egészségi állapotomat tudnám helyrehozni, hanem az általam kezelt betegek, sportolók számára is ajánlani tudnám.

Amit 9 hónappal ezelőtt MEGTALÁLTAM. A WellStar mikroalgái megváltoztatták a családom és több száz ismerősöm életét.
Az első hónapban 5 kilógrammot fogytam, kevesebbet alszunk, és kipihentebben ébredünk. Feleségemnek elmúlt
a gyomorfájása, megszűnt a 15 éves ízületi gyulladása. Több száz ismerősöm számol be nap, mint nap örömmel
az általuk tapasztalt gyógyulásokról."

• Koltai Róbert - Jászai Mari Díjas, érdemes szíművész

"Sokat köszönhetek Bodnár Józsefnek, nemcsak a gerincfájdalmaimat szüntette meg, hanem a WellStar termékeit is megismertette velem.
Azóta nem tudom elképzelni a fellépéseimet alga nélkül.

Köszönöm a WellStar csodálatos termékeit."

• Dr. Deák Sándor

A tapasztalatokat 3 csoportra osztom: Energiaitalok, Algaporok, Viewty.

• Kineto Plus energia ital
„A szarvasi NB II-es kézilabda csapat a kiesés szélén állt a múlt év őszén.
Minden meccs előtt egy órával fél adag Kineto Plust isznak, a félidőben a másik felét.
Azóta váratlanul jól szerepelnek a bajnokságban, az esélyesebb csapatokkal szemben is sikeresen vették az akadályt. Ma is rendszeres fogyasztók.

Maratoni futók (fiatal testvérpár) futás előtt és közben összesen egy üveg Kineto Plus hatására a korábbiaktól sokkal jobb eredményt elérve többször is sikeresen teljesítette a távot.

Két felnőtt senior hasonlóan jó eredményről számolt be, melynek hatására 2009. áprilisban tervezett nagy maratoni versenyen a szövetség Kineto Plust ad minden versenyzőnek.”

• Kineto és Genio energiaital szirupok
„Mindig adok étrendi tanácsot: margarin, édesség, ecet tartalmú ételek, szénsavas italok, vörös hús fogyasztása tilos!

Sok zöldségféle és rendszeres mozgás, kötelező!

3 éves kislány súlyos mozgáskoordináció- és beszédzavarral érkezett. Járni csak mindkét kezét fogva tudott, egy szót sem tudott érthetően kimondani szülés körüli agyi oxigénhiányos állapot következményeként.
Napi 1-1 mokkáskanál Kineto és Genio szirup vízzel higítva a kora délutáni órákig folyamatosan fogyasztva két hét alatt döbbenetes eredményt hozott: segítség nélkül jár, egyszerű szavakat tisztán kimondja (apa, anya, stb.). Azóta is rendszeres fogyasztó, nagyon szépen, harmonikusan fejlődik.

4 éves kisfiú hasonló tünetekkel és panaszokkal, egy hónapos kezeléssel ért el pozitív eredményt mind a járás, mind a beszédkészség terén.

13 éves, mongoloid betegségben szenvedő beteg (kromoszóma rendellenesség, következményes beszűkült szellemi képességgel) napi 2 evőkanálnyi Genio hatására mentálisan igen sokat javult, kommunikatív képessége, sőt beszéde is szépen alakult egy hónap alatt.

• Algaporok
„Colitis ulcerosa-ban szenvedő, 28 éves nőbeteg 2x2 kávéskanál Solar és Lunar por rendszeres használatával
egy hónap alatt tünet- és panaszmentessé vált, azóta is rendszeresen használja.

52 éves, szívinfarktusos betegemnek érfestést követően stent beültetést javasoltak (gyűrűszerű dróthálót behelyeznek a szűkült érszakaszba), melyre 3 hónapos előjegyzést kapott.
Étrendi javaslat mellett csak napi két kávéskanál Solart kapott (ennyire volt pénze). Három hónap múlva nem kellett stent beültetés, helyreállt a szűkült érszakasz, azóta is jól van.

74 éves nőbetegemnek nyaki ultrahang-vizsgálattal mindkét nyaki verőérben 70%-os szűkületet írtak le. A beteg nem fogadta el az érrekonstrukciós műtétet, 2x2 kávéskanál Solar - Lunar használatával három hónap után végzett vizsgálat 40% szűkületet igazolt mindkét oldalon.

• Viewty kapszula
„Daganatos betegek kezelése algaporral és Viewty- vel elindult, eredmények később várhatóak.

66 éves cukorbeteg nőt két éve emlődaganattal műtöttek, kiterjedt hónalji nyirokcsomó- áttétek is igazolódtak.
Kemoterápiát és sugárkezelést követően egy éve Solar és Lunar port szed. PET CT vizsgálatát tervezték, de félő volt, hogy nem tudják elvégezni, mivel vércukor értékei magasabbak voltak.

Napi 2x2 Viewty kapszula hatására egy nap alatt normalizálódott a vércukorja otthoni mérések alapján, amit később laborvizsgálat is igazolt.

A PET CT eredménye pedig negatív!
Vagyis, ha algapor mellett is magasabb a vércukor érték, feltétlen próbálkozzunk Viewty kapszulával 2x2, 3x2 vagy 3x3 mennyiségben.”

• Dr. Csúsz Lajos

Nos van egy sclerosis multiplexes betegem, akit úgy, ahogy eddig karban tudtam tartani, de kb. 25 éve kerekes, székben tud csak mozogni. Ráadásul gyomorvérzése volt, minden gyógyszerétől a helybéli orvosok eltiltották. Megbeszéltük, elkezdte használni az algát. Egy hónap után már örvendezve tudatta velem, hogy tele van energiával, jól érzi magát. A székéből mindent el tudott végezni. Kb 2 és fél hónap után segítséggel lábra állítottam. Azóta is használja az algákat, az energia italokat, nehezen ugyan de pár lépést segítséggel meg tud tenni. El tudod képzelni, hogy 25 év után újra kezd járni, mekkora öröm az életében. Különben 60 éves.

• B. A. okleveles természetgyógyász - Budapest

"Erőnlétem fokozódott, ma jobb a memóriám, mélyebb, rövidebb az alvásom és fitten ébredek. Megfázásaim gyorsan elmúlnak és gyengébb lefolyásúak lettek. A bőröm tisztább, gyorsabban növekszik a körmöm és a hajam. Megszűnt a hajhullásom. Ma már sokkal jobb az emésztésem, szálkásodnak ízmaim és a cellulit is tisztul. Úgy érzem a testem harmonikusabb, nőiesebb lett. Vizeletem lúgos, ami rendkívül jó.

A Magyar Olimpiai Bizottság orvosai bemérték az oxigénszintemet és meglepődve mondták: ritkán látnak ilyen magas szintet! Elmondtam nekik is, ez a mikro algák eredménye! Boldog vagyok, hogy rátaláltam a vitalitás kulcsára!"

• Egy budapesti háziorvos leveléből:

"A merev fekvőbeteg paralízises paciensem, aki nem tudott fölkelni az ágyból, és nem tudta magát ellátni, 4 hét algaszedés után felkelt, kiment a fürdőszobába és ellátta magát. Azóta is nappról-napra látható rajta a változás."
"Idősebb betegeimnél azt figyeltem meg, hogy az algaszedés hatására az ízületi problémák csökkentek, a görcsök, duzzanatok csökkennek, könnyebben mozognak."

• Dzsupin Ibolya, színművész

„57 éves vagyok és kb. 1/2 éve rendszeresen fogyasztom az édesvízi mikroalga készítményt. Már az első héten szokatlan energiám lett, tettre késznek éreztem magam. Egy hónap elteltével a hőhullámaim eltűntek és mellékhatásként főleg a derekam táján tapasztaltam a karcsúsodásom.

A hajam, a szempillám sűrűsödik, a bőröm szépül és kevesebb alvással, pihenten, frissen ébredek. Körülöttem a színházban mindenki átment az influenzán, de én és a családom makk egészségesek maradtunk. Azok az ismerőseim, barátaim, akik régen találkoztak velem, azt kérdezik „ki a plasztikai sebészem” mert olyan szép az arcom, tehát a mellékhatáskénti fogyás megfiatalította az alakomat és az arcomat.”

• Fejes Rudolf – Miskolc

"Több mint 3 éve már, hogy rendszeres ellenőrzésre kellett járnom az urológiai szakrendelésre, mert a vizeleteredményem mindig rossz értékeket mutatott (sok-sok +, genny) és a veséimen több ciszta is volt. Kb. 1 hónapja szedtem az algát, amikor ismételten kontrollon voltam, és amit hallottam az egy csoda volt számomra!
A vizeleteredményem tökéletes volt, valamint az összes ciszta eltűnt a veséimről.

Semmit nem csináltam másképp, mint előtte "CSAK" az algát szedtem. A Forever Young nevű méregtelenítő algát mindenkinek ajánlom. Még valami! A Kineto is egy csodálatos termék, mind a ketten használjuk, a kisfiam a suli utáni karate edzéseket veszi akadály nélkül, én pedig a sok órás munka után még otthon is tudok teljesíteni.

A Genio-val megnőtt az elvégzett munkám mennyisége, mivel számítógépen dolgozom, tudok koncentrálni, és nem fárad oly mértékben a szemem. A fiam nagyon jó tanuló, de még így is látom a Genio hatását nála. A verseket már a suliban megtanulja és azokra a dolgokra is jut energiája, amik eddig kevésbé érdekelték.
Szuper termékek!"

• Gémes Levente

36-szoros magyar válogatott, négyszeres magyar bajnok (1998 Albacomp, 1999 Albacomp, 2000 Albacomp, 2001 Kaposvár).
Háromszoros magyar kupagyőztes (1999 Albacomp, 2000 Albacomp, 2006 Univer).

"Barátomtól, Baranyai Antaltól kaptam kölcsön az algát. Egy héten belül elmúlt a sarkamban és a csuklómban lévő izületi gyulladás. Még azon a héten pályára léptem az új kosárlabda csapatommal a németországi Ulmban, ahol az első mérkőzésen 42 pontot dobtam.

Az igazi meglepetés akkor ért, amikor a meccs végén egy új autó várt a csarnok előtt. Olyan formába kerültem
a WellStar termékeknek segítségével, hogy vállaltam a következő szezont is. 2 hét alatt visszanyertem versenysúlyomat - 10 kilót fogytam - ebben sokat segített nekem az alga két vitális szirupja, a Kineto és Genio. Ráadásul már nem kell minden délben sziesztát tartanom, ami korábban menetrendszerű volt. Erősebbnek és kitartóbbnak érzem magam az edzéseken, mérkőzéseken. Végre visszanyertem a régi hangulatomat, erőmet.

Egy érdekes tapasztalat volt, amikor elkezdtem enni az algákat: néhány nap múlva felerősödött a fogfájásom. Mivel Németországban kaptam szerződést elmentem megröntgeneztetni ezt a cisztát, amire azt mondták, hogy foggyökér csúcson lévő gyulladás. Mire kaptam időpontot már nem látszódott, felszívódott a gyulladás és a fájdalom is elmúlt."

• Hoffmann Péter

„Végzős középiskolás és versenysportoló lévén, engem a Kineto-Genio páros fogott meg, amit már több mint 2 hónapja fogyasztok. Ez az időszak éppen, életem eddigi legkeményebb 2 hónapja volt, ugyanis helyt kellett
állnom az iskolában (fél év lezárás, érettségi előkészítő), valamint „néhány” versenyen (Magyar Kupa, Egyéni
OB, Csapat OB, Liga Bajnokság, külföldi edzőtábor, U 19 EB).

Óriási szerencsém van, hogy jó időben találtak meg a WellStar termékek, mert teljesen biztos vagyok benne, hogy ezt a komoly fizikai és szellemi megterhelést csak a KINETO-GENIO párossal tudtam ilyen sikeresen teljesíteni!
Közeli és távolabbi környezetem, ott látva ezt a teljesítményt, szinte önként csatlakozott az „Alga fogyasztók” táborához! Így nem mellékesen, még gyors starton belül, a WellStar direktori szintet is sikerült elérnem!”

• Tiba Jánosné - Taktaszada

„Édesanyámnak 2008. dec. 09-én hajnalban kiugróan magas vérnyomása lett.

Ez rendszeres vérnyomáscsökkentő gyógyszerek (3, azaz HÁROM) mellett történt. Egészségügyi dolgozó lévén próbálkoztam a vérnyomás mérésével, de ez lehetetlennek bizonyult, ugyanis a mérő nem volt annyira kalibrálva, mint amennyi a vérnyomás volt. Természetesen ekkora trauma eszméletvesztéssel járt. Próbálkoztam a Nitromint Retard nyelv alá fújásával, de ez - az előbb említett eszméletvesztés miatt - lehetetlen volt, csak a kifeszített szájába tudtam fújni. A mentőorvos fél óra elteltével is 260/110 Hgmm-t regisztrált. Akkor megfogadtam, ha Édesanyám hazajön, és nem veszi el tőlem a Jó Isten, akkor keresek egy olyan terméket, ami természetes anyagból készült, ezzel kiküszöbölve a gyógyszer káros mellékhatásait (érthető, hogy hitemet vesztettem a gyógyszerekben). Meghagyta, hazajöhetett 7 gyógyszerszedés mellett. A gyógyszereket becsületesen felírattam
a háziorvossal és becsületesen szedettem Édesanyámmal.

Ekkor ismertem meg a Wellstar-t. A Green Gold Solar-t és Green Gold Lunar-t előírásszerűen elkezdte fogyasztani. 3 hét elteltével soknak bizonyult a 7 gyógyszer és hatásmechanizmusukat elolvasva elhagytunk/elhagyhattunk kettőt. Ismét eltelt 1 hét és újra el lehetett - SŐT el kellett! - kettőt hagyni. Most a 1,5 hónapos algafogyasztás után elmondhatom, hogy Édesanyám teljesen visszanyerte régi énjét, ha lehet, még erősebb a szervezete, nagyobb az életkedve, hiszen elmondása szerint sokkal jobban alszik, pihentebben ébred, a vérnyomás rendezéséről már nem is beszélve.

Kiküszöbölhettünk eddig 4 gyógyszert, amely tendencia - remélem - csak folytatódni fog. Mellékesen jegyezném csak meg, hogy volt Édesanyámnak - igaz, hogy időskori – vércukor emelkedése is és már csak hab a tortán, hogy teljesen normalizálódott ez a problémája is. Nálunk az alga már bizonyított.

Köszönet a Wellstar-nak, köszönet az alga feltalálójának.”

• Gyulai Krisztina - mamoka@interware.hu

„Mitesszeres arcbőr a Green Gold Solar és Lunar szedésének 2. napjától kb. 5.-6. napjáig a kiütések fölerősödtek, ill. számuk növekedett, közben a méregtelenítésnek köszönhetően egy fokozott bélműködés kötötte a termék fogyasztóját a fürdőszobához. De ezután drasztikus változás következett, a mitesszerek teljesen eltűntek 2 nap alatt, az arcbőr gyönyörű lett (azóta is az) és a bélműködés is helyreállt.

Kislányomnak gyerekkora óta vissza-visszatérő ekcémája van a karján és combja belső részén. Az algapor szedésének első hete után az ekcéma eltűnt, és azóta sem jött vissza.

A Green Gold Lunar-nak köszönhetően minden nap kipihenten ébredek. Régebben napi min. 7-8 óra alvásra volt szükségem. Amióta az algát szedem, akármilyen későn fekszem le, maximum 6 óra alvás után magamtól ébredek.

Gyermekem egyszerre készült az érettségire, a felvételire és a táncversenyére. A Wellstar-nak mind a négy termékét (Solar és Lunar, valamint Kineto és Genio) folyamatosan szedte, szükség szerint, miközben az utolsó hónapban 4-5 órát aludt csak éjjelente. Simán vette az akadályokat és minden vizsgája jól sikerült.

Édesanyám (82 éves) álmatlanságban szenvedett, esténként altatóval tudott csak elaludni, ami néha gondot okozott neki, mert próbálta időnként nem bevenni, de akkor nem tudott elaludni. Sikerült rávennem, hogy próbálja ki a Lunar-t. Egy hét alatt elfelejtette az altatóját, kipihenten ébred és le nem mondana az algájáról.”

• Szalai Tamás - Budapest

30 éves vagyok, 17 évesen diagnosztizálták nálam a szklerózis multiplex betegséget. Természetesen az orvosom azt mondta, hogy nem lehet gyógyítani, és hogy szedjek gyógyszert, hogy ne romoljon tovább az állapotom.

Négy év múlva természetes gyógymódokat keresve elkezdtem fogyasztani az Aloé Verát. 4,5 évig havi 50-70 ezer forintomba került (a gél és még 9 db táplálék-kiegészítő, amit szedtem), de egy idő után már nem bírtam anyagilag.

Egyre rosszabb állapotba kerültem, magamtól 10 percet tudtam menni, azután pedig bútorról-bútorra támaszkodva vonszoltam magam.
Édesanyám már fontolgatta a tolókocsi vásárlását... Ekkor hallottunk a WellStar mikroalgáról. Azonnal elkezdtem szedni, és állapotom szinte napról-napra jobb lett. Öt hónapfogyasztás után már ugrókötelezni is tudtam!

Ma már egész nap rohangálok anélkül, hogy bármi bajom is lenne.

• Nagy Sándor - Budapest

Középkorú férfi vagyok, és már vagy hat évet küzdöttem ízületi problémákkal, szinte alig tudtam járni. A nehéz megterheléseknek tudtam be, hogy ez kialakult, úgy gondoltam, hogy ezzel kell élnem. Egyetlen bánatom volt, hogy a legkényelmesebben hason feküdve tudtam aludni, de azt már nem tehettem meg az ízületi problémák miatt. Két hónapos algaszedés után, ma már kerékpározom és fejlesztem az izmaimat a hosszú kényszerpihenés után. Nagyon boldog vagyok, mert tudok ismét hason aludni.

• Szalainé Bárdoss Mária, Sály

Tanulás, energia, fülzúgás:

58 évesen ez év május-június-ban tettem le az akupresszőr szakvizsgát - sikeresen. (Annak, aki nem tudja, ehhez gyakorlatilag telefonkönyvhöz hasonló, semmihez nem köthető, irdatlan adatmennyiséget kellett megtanulni.) Tanulás előtt és a vizsgák előtt kb. fél órával ittam a GENIO italból az előírt hígításban és mondhatom, "vágott az eszem, mint a borotva ".
Elsőként végeztem az írásbelivel, és mindenből jelest kaptam egy 4-es kivételével, mert a szóbelin feladott kérdés nem szerepelt a tankönyvben...

Menyem autóvezetésből vizsgázott ezzel - sikeresen.

Fiam - 24 órás műszakjában elosztva az adagot - kipróbálta a KINETO-t. Azóta csak ezt fogyasztja, mert elmondása szerint éberebben tudta ellátni feladatát, mint eddig bármikor. Azóta semmiképpen nem inna sem Colát, sem kávét, vagy pláne "energiaitalt".

Nővérem - második unokája érkezésekor - lányának egy hónapon keresztül segített. Minden nap 10 óra körül ivott egy adag KINETO-t, és estig nem fáradt el és utána sem "esett össze" a fáradtságtól! Most újból megy segíteni (Olaszországba), és már kérte az újabb palack KINETO-t.

Évtizedek óta kínzó fülzúgásom 2 hét Green Gold Solar szedése után elmúlt (májusban), azóta sem tért vissza!

Mindenkinek ajánlom e készítmények fogyasztását, de kipróbálását mindenképp!

• Helyrehozott az agyi infarktusból!

„Sipos Mártonné vagyok. Tapasztalataim a következők:

1978 óta magas vérnyomásban szenvedtem, vagyis általában 180-200 Hgmm. volt
a vérnyomásom. Rengeteg gyógyszert kipróbáltam, de – mint kiderült – csak ideig-óráig
segített a problémámon. Orvosom azt mondta: ezzel együtt kell élnem. Nagyon
sok finomságot nem ehettem, amit a magyar ember szeret. Gyomorpanaszaim is
voltak, pl. paprika, hagyma, uborka, stb. teljesen ki kellett, hogy maradjon az
étrendemből, pedig imádom őket! Ezt még valahogy elviseltem.
De itt jön a neheze: 2008 júniusában kaptam egy agyi infarktust. Ekkor nagyon
megijedtem, mert mivel ápolóként dolgozom, tudtam, mi lehet ennek a
következménye!
Ekkor találkoztam ezzel az alga termékcsaláddal! (Wellstar)
Elkezdtem fogyasztani, és láss csodát: az infarktus a vége felé jár, én meg eszem a
zöldségféléket algával, és az óta semmi problémám nincs, hála Istennek – meg az
algának!

Köszönöm! Üdv: Siposné”

• Csura Józsefné terméktapasztalata:

Az apósomnak 1 évvel ezelőtt húgyhólyag tumort diagnoztizáltak, ezért felajánlották neki a műtétet (kiveszik a hólyagot és kivezetik a hasfalra a vizeletinyíllását.) Ebbe apósom nem egyezett bele. Én ekkor ismerkedtem meg az algás termékekkel és vittem neki belőle. Először a Solar-Lunar-t fogyasztotta 2 hónapig, majd a 100%-s algás termékeket, amit azóta is fogyaszt. Nyáron az urulógus orvosa nem hitt a vizsgálati eredményeknek, mikor bejelentette az apósomnak, hogy nem lát elváltozást és gyulladást a hólyag falán. Apósom közérzete is nagyon jó és hasi panaszai is teljesen megszűntek, a lábai pedig nem dagadnak.

• Szabó Dániel – Budapest (58 éves vállalkozó)

Amikor elkezdtem fogyasztani az algákat, akkor II. fokú cukrom volt, ingadozott a vérnyomásom, és izületi gyulladás keserítette életemet.
Mindezek ellen a havi gyógyszerfogyasztásom, kb. 12.000 – 15.000 forintba került.
A Forever Young napi 3x-i fogyasztásával a cukorbetegségem nagyon hamar normalizálódott, a vérnyomásom kiegyenlítetté vált, és legnagyobb örömömre az izületi gyulladásom fokozatosan javult, és az óta nem szedem a háziorvos által felírt gyógyszereket.
Amellett, hogy egészségi állapotom rohamosan javult, a kiadásaim is csökkentek, mert az alga csak havi 10.000 forintomba kerül.
De mindezek mellé az anyagcserém javulása miatt, elkezdett az úszógumim apadni, vagyis a deréktáji zsírlerakódás folyamatosan kezdett eltűnni, és a fizikai munka se fárasztott ki olyan gyorsan, mint előtte.

Összegezve a tapasztalataimat, mindenkinek ajánlom az algák fogyasztását (a gyógyszerek mellet, vagy helyett) bármilyen egészségromlásra, vagy táplálék-kiegészítőként megelőzési célokra, egy egészségesebb és gondtalanabb életért.

Ha a fogyasztással kapcsolatban valakinek kérdése lenne, akkor szívesen válaszolok a szabo.daniel2@gmail.com e-mail címre eljuttatott levelekre.

Jó egészséget mindenkinek, és köszönet a Wellstar-nak!

• Dr. Magyar Irén, gyermek-szakorvos és allergológus,
Kútvölgyi kórház - Budapest


2008. március közepén kezdtem el fogyasztani a Solar és Lunar algakészítményeket.
Gyakorló gyermekorvos vagyok, 34 éve s néhány hónapja szakvizsgáztam allergológiából.
Idén január körül ízületi fájdalom kezdődött a bal kezemen. Mint "friss" szakember rögtön a tünetek alapján reumás ízületi gyulladás kezdetét diagnosztizáltam, aminek gyanúját reumatológus-immunológus is megerősítette. Elkezdtem a gyulladásátló és a porcerősítő szedését. Kb. 2 hónap alatt a panaszok változatlanok maradtak. Aggódtam a továbbiak miatt, mert ezután a kezelési lehetőség már a folyamatos szteroid és sejtoszlás-gátló lenne.
Akkor hallottam az alga-készítményről és a javallatairól. Azonnal partnerként regisztráltam és elkezdtem fogyasztani a Solar és Lunar készítményeket. Ha használ, akkor egész életemben inkább ezt fogyasztanám, mint az említett gyógyszereket. Kb. 3-4 heti szedés után kezdett eltűnni a fájdalom, a duzzanat nem fokozódott. Az erő is visszatért a kezembe. Azóta is folyamatosan fogyasztom.

Más pozitív hatások is vannak. LÁNYOK, FIGYELEM! Kb. 40 éve élek fogyókúrázóként, de bármilyen módszert próbáltam, a nem evésen kívül más nem használt. Viszont a combomon levő narancsbőr nem akart eltűnni.
MOST centikben mérhetően kezd eltűnni, és az a plusz is, amivel küzdöttem, elfogyott. Mindehhez 48kg vagyok
és az eddigi étrendemen semmit sem változtattam. A combomon levő seprűvénák is halványabbak.”

• Dr. Visnyay Beáta – Budapest, orvos, természetgyógyász

„Egy fiatal pár mindkét tagja péntek este fogyasztott először az algakészítményből, nevezetesen a Green Gold Solar-ból. Hétvége lévén elég sokáig fennmaradtak, hiszen másnap szombat, így lehet aludni. Éppen, hogy kezdett világosodni, a férfi felébredt. Ránézett az órára, hajnali 5. Mellette a párja szintén mocorog, Ő is felébredt. Gondolták, kicsit tévéznek, hátha sikerül visszaaludni, hiszen szombat van, aludni kellene még. De ez most nem sikerült. A szemük hihetetlen gyorsan kipattant, már majdnem bosszankodni kezdtek, de meglepődve tapasztalták, hogy teljesen kipihenték magukat, és nyertek egy csomó frissen és ébren tölthető időt. Aztán rájöttek, hogy mindezt az algáknak köszönhetik.

Ugyanez a fiatal pár beszámol arról, hogy mióta fogyasztják mind a négy terméket, - Green Gold Solar, Green Gold Lunar, Kineto, Genio - sokkal jobban bírják a korábbi igen fárasztó terhelést, estére nem fáradnak úgy el.

Sógornőm régóta szenvedett krónikus fáradtságtól, amihez nagymértékben hozzájárult alacsony vérnyomása.
Napi 3-4 kávéval sikerült magát átvonszolni a napokon, de a kávé mindig nagyon megdobogtatta a szívét, és a frissesség gyorsan elillant. Próbálkozott mate tea fogyasztásával, de az meg nem volt egyedül elég ahhoz, hogy
a vérnyomását szinten tartsa. Hitte is, nem is, hogy az alga készítmények segíthetnek. Nagy örömére sikerült a problémától megszabadulnia, mert amióta fogyasztja a Wellstar termékeit - Green Gold Solar - Lunar, Genio, Kineto a korábbi krónikus fáradtsága megszűnt, kávé és gond nélkül végig tudja dolgozni a napot, és a szíve is rendben van.

Egy partnerünk férje különböző egészségügyi problémák miatt éjszaka szinte óránként felébredt (alvásproblémák), nem hagyva nyugodni párját sem. Ezen kívül koncentráció és beszéd problémákkal küszködik. Kineto és Genio fogyasztása után 20 perccel beszámolt arról, hogy sokkal könnyebbnek érzi a fejét, mintha kitisztult volna, és a felesége legnagyobb megdöbbenésére az előadást is végig tudta hallgatni. Alig várta a csomagot, amiben mind a négy termék benne volt, és amióta a Lunar-t is fogyasztja, átalussza az éjszakát, a felesége legnagyobb örömére. Saját szervezetére figyelve, saját magának kitapasztalva Ő egy kicsit emeltebb adagban fogyasztja a Lunar nevű készítményt, mert azt mondja, Ő így érzi jól magát.

Egy fiatal hölgy, aki ólomszennyezett munkahelyen dolgozik - folyamatos ólomszint ellenőrzés alatt áll, és minimális ólom szintet mindig mértek a véréből-, szintén mind a négy terméket elkezdte fogyasztani. 1 hónap után éppen mérték az ólom szintjüket, és nagyon kíváncsi volt az eredményre, mert azt hallotta az előadáson, hogy a Green Gold Solar-ban levő Chlorella mikroalga segít kivezetni a nehézfémeket a szervezetből. Nagy örömére, és az üzemorvos megdöbbenésére nem volt kimutatható ólomszint a vérében, az eredmény 0-s lett.

Családommal már régóta keressük az egészségesen maradás lehetőségét, és teszünk is ennek érdekében. Mégis
a Wellstar termékek fogyasztása nálunk is hozott érzékelhető változást. Megnőtt a teherbíró képességünk, nem fáradunk el a nap végére, mint annak előtte. Javult az alvásunk minősége, sokkal korábban, és ami fontosabb, pihenten ébredünk.

Krónikus, bal arcfelem több melléküregét érintő gyulladásom először kicsit aktiválódott, amikor kezdtem a Wellstar termékeket fogyasztani, de ezzel együtt egy csomó váladéktól sikerült megszabadulnom. Úgy érzem, nemsokára végére érek egy több évtizedes krónikus problémának, megszűnőben van az állandó nyákcsorgás
a torkomban, és ez nagyon jó érzés. Köszönöm, Dr. Keywan Grashoff.”

• Sikerült teherbe esnie

Egy kedves hölgy könnyekkel a szemében mesélte, hogy lánya 5 évi sikertelen próbálkozás után - miután semmilyen szervi bajt nem tudtak megállapítani sem nála, sem pedig férjénél - elkezdte fogyasztani az algát. Kéthavi szedés után (3. hónapban) sikerült teherbe esnie mindenféle orvosi segítség nélkül.

Nála valószínűleg a szervezet túlsavassága, vagy esetleg a fehérjehiány okozhatta a terméketlenséget. Tudott dolog az is, hogy a fehérjehiány csökkenti a teljesítőképességet, ami nemcsak az erőnlétre és a kitartásra,
hanem a szaporodásra is vonatkozik. Miután a spirulina nagy mennyiségű növényi fehérjét (60-70%) tartalmaz, amelynek felszívódása rendkívül jó az állati fehérjéhez képest, ez a kis parányi egysejtű, sokkal több fehérjével tudja ellátni szervezetünket, mint a hús!

• Szemes Attila, természetgyógyász, masszőr

„Kedves mindenki!

Szemes Attila vagyok, és masszázzsal foglalkozom.

Sajnos én is kértem, hogy írják meg a tapasztalataikat a termékkel kapcsolatban, de sajnos nem nagyon
reagáltak rá az érintettek!

Most az ő nevükben írok, illetve az én közvetlen tapasztalataimat írom le. Lehet, hogy az nem olyan hiteles, mintha ezt maguk tennék, de ezeket, az embereket, akikről írok, mindenki számára tudom prezentálni, ha szükséges.

2008 szeptemberében kezdtem foglalkozni az ALGÁKKAL és a 1,5 hét alatt történteket írnám le először, ami egy családon belül történt.

Fél éves nőgyógyászati problémával küzdő 23 éves lány (kezelték antibiotikummal, kúppal) nem javult. Mellékesen a hölgy édes anyja szülészeten dolgozik, így hát a legjobb orvosok kezelték a lányát - eredménytelenül. Tíz napos alga szedés után a tünetek elmúltak és tünetmentes 5 hónapja.

Ugyanebben a családban a gyomorfekély az anyukánál megszűnt (ill. nem fáj és nincs panasz) - mindez 4 nap alatt.

Krónikus hasmenés (2 hónapja tartó probléma a férjnél) 3 nap alatt szűnt meg, és legkisebb lánynál orrpolip miatt heti 3-szor orrvérzés volt, és műtétre várt - neki 3 hét után tűnt fel, hogy teljesen megszűnt a vérzés. Azóta eltelt fél év és nem kell műteni. AKKOR MI A DRÁGA?

Szintén én paciensem: 13 éve Parkinson-kóros a néni és 2 hónap szedés után elmondása szerint a reggeli ébredésnél úgy kelt fel, mintha egészséges lenne. Azt mondta nekem: "Attila, én 13 éve nem éreztem ilyet!" - és én nagyon boldog voltam.

Saját tapasztalatom: 2 hónap alatt 3kg fogyás, dupla energia, 1,5 hónap alatt térdfájásom elmúlt, és az óta sem jött elő).

Páromnak normalizálta a székletét, amit eddig szűztea kapszulával tudott elérni, de ennek a tartós szedése nem javallott.

Reggel könnyen kelünk fel, nem kell kávé, mert a GENIO a párom alacsony vérnyomását is rendezte.

Szuper minden termék, és aki nem hiszi, az higgyen saját magának! Én senkit nem szeretnék győzködni!

Szeretettel mindenkinek!”

• Csanádi Mária - orvos

„A Wellstar termékeinek fogyasztása során, a kezdeti időszakban sok embernél (jelzem a betegnél) átmeneti rosszabbodás-hasmenés, székszorulás, kiütések, pattanások, túlzott vizeletkiválasztás-tapasztalható. Ezeket
a reverz tüneteket nem szabad kudarc élményként megélni, hanem inkább diagnosztikai értékű jelzésnek kell tekinteni.
Ami ilyenkor lezajlik a szervezetben méregtelenítési, krízisnek nevezzük. Ez azért fordulhat elő, hogy az "élő ételek" fogyasztásához nem szokott hozzá a szervezet. Ha ezt megfelelő előkészítés, fokozatosság nélkül csinálja az ember, a testnek nem marad ideje átállni a magasabb enzimszintre, ez pedig méregtelenítési válsághoz vezethet.
Ebben az esetben semmi mást nem kell tenni, csak csökkenteni a mikroalga mennyiségét 1/2, vagy, ha muszáj 1/4 mokkáskanálra. Az energia italok hígításából nem az ajánlott 1 dl-t, hanem néhány kortyot, 1/4 v. 1/2 dl-t kell fogyasztani, a fokozatosság elveit betartva, mindaddig, míg a test el nem fogadja a "jót". Természetes az
ilyen esetekben kiegészítő gyógymódra, vagy orvosi segítségre is szükség van.

4 hónapos fogyasztás, szaktanácsadás után elmondhatom, hogy áldásos visszajelzéseket kapok. Családom
minden tagja fogyasztja, mindannyinknál volt mit leküzdeni.
Én szép lassan lefogytam 4 kg-ot, az éjszakai alvásom tökéletes. Korábban és kipihentebben ébredek. Az egész napi testi és szellemi vitalitásom összehasonlíthatatlanul jobb a korábbinál. Ha valamilyen oknál fogva nem fogyasztom a készítményeket, - nem az elvonás tüneteit, addikciót tapasztalom - egyszerűen a szervezetem újra
a korábbi vitálanyag-hiányos állapotba kerül, hiszen a táplálékaink már messze nem tartalmazzák a sejt szinten szükséges tápanyagot, biofotont, így újra fáradékony leszek. Ezt gyorsan igyekszem kompenzálni.

Kis unokám tüdő, asztmatikus, immunproblémája, mellyel 7 éves koráig küzdöttünk, a mikroalga fogyasztása után (reggel 1/2 és este 1/2 mokkáskanál+1 dl víz) azonnal javulni kezdett, ugyanis azóta nem volt beteg, szépen fejlődik, abszolút egészséges.

Vejem ekcémája, szédülése nem is tudjuk mikor, de eltűnt.

Lányom légszomja, tüdőgyengesége, belső feszültsége teljesen megszűnt.

Pácienseim visszajelzései közül néhány:

Reflux betegség, gyomorégés 2 hét után teljesen megszűnt (esetenként 3 nap alatt).
Az egész testet elborító, viszkető kiütés 2x1/2 mokkáskanál. alga, 2x1/2 dl energiaitaltól, kiegészítve homeopátiával és biorezonanciával 3 nap után teljesen eltűnt. Vitalitását teljesen visszanyerte.

Az ízületi betegeknél, allergiásoknál csak kis adagban, 1/2 csapott mokkáskanállal 1/4-1/2 dl itallal érdemes kezdeni (ajánlott az ősi gyógymódok alkalmazása).

Egy páciensünk arról számolt be, hogy az alga fogyasztása után allergiája megszűnt, energikus egész nap, és vérnyomása normalizálódott.

• Egy orvos tapasztalata - a Viewty LC nem csak fogyásra jó!

Egy orvos tapasztalata: "Egy magánklinikán dolgozom, és többször találkozom olyan problémával, amikor a páciens - sokszor gyerekek - kórosan soványak, és nem tudnak pár kilót felszedni magukra! Ilyenkor nehéz dolgom van, mert sok pozitív tapasztalat van bármilyen alternatíva, legyen is az.
Amikor a Viewty LC-ről hallottam, egyértelműen a karcsúsító alvás lett a reklámja, viszont több ember bizonyítja már, hogy mivel tiszta, jó minőségű fehérjéről lévén szó, ez tökéletesen be tud épülni, ahová kell neki.
Ezek után többek között az a kisgyermek, akiről már a kórházi orvosok lemondtak, mert nem hajlandó enni, inni semmit, 11 nap Low Carb ital fogyasztása után hízott 2,5 kg-ot, és lassacskán visszatér az étvágya. Így volt az
a tinédzser fiatal srác is akit már csúfoltak a vékonysága miatt az iskolában. Ő két főétkezés után iszik egy-egy
italt, és már 2 hónap után sikeresen normális súlyban van. 5 éve nem volt ilyen."

Tehát ez is azt bizonyítja, hogy az emberi szervezetnek a fehérjére van nagy szüksége nem a szénhidrátdús civilizációs álélelmiszerekre!"

• Terméktapasztalat vegetáriánusoknak

"Vegetáriánusok vagyunk. Férjem hosszú ideje, én pedig négy éve nem fogyasztok húst. Jól érzem magam így a bőrömben, de mindig aggasztott a gondolat, hogy vajon fogyasztok-e elég fehérjét és mindent megkap-e a szervezetem ami szükséges. Időnként vásároltam vitaminokat de nem tudtam melyikből mennyit egyek, változó volt a különböző termékek összetétele.
Elvileg a szójában sokminden megvan amire a szervezetnek szüksége van, de engem nagyon felfújt ezért nem eszem. A feldolgozási folyamatáról, pedig jobb nem tudni..Mivel sok mindent kipróbáltam már eleinte bizalmatlan voltam a wellstar termékek iránt is, de így utólag be kell vallanom, hogy érdemes volt kipróbálni. Jó a közérzetem, nem fúj fel, teljesen természetes a feldolgozási folyamata és ebben valóban benne vannak a szükséges anyagok amik sok vegetáriánus étrendből hiányoznak.

Ami a közérzetemet illeti valahogy erősebbnek érzem magam. Egyszóval javasolni tudom csak minden zöldségimádónkak!"

• Fejfájás csillapítása

Mondták, de nem akartam elhinni, hogy a WellStar Genio bio energiaital sok esetben elmulasztja a fejfájást.
Most már kétszer is volt, hogy úgy elmúlt a migrénnek induló fejfájásom, hogy nem kellett bevennem gyógyszert, hanem csak ittam egy pohár Geniot.

Ma egy nagyon aranyos lánynál voltam, hogy ismertessem vele a WellSart termékeit és üzleti lehetőségét, és
ezért természetesen megkínáltam Őt is Genioval. Kb. 40 perc után közölte velem, hatalmas mosollyal az arcán, hogy elmúlt a fejfájása, pedig nem is vett be gyógyszert. :-) Hát, ez nem lehetett pszichés, mivel akkor még nem
is említettem meg neki ezt a kellemes mellékhatást.

Ez azért mégis csak jobb mint gyógyszert bekapkodni. Természetesen nem minden esetben segít, de érdemes megpróbálni a gyógyszer előtt, kivéve persze ha már este van, mert lehet ugyan, hogy fejfájásunk elmúlik, de ébren is leszünk egy jó darabig tőle. :-)

• Mikroalgával a stressz ellen

Mostanában egyre többet kapom azt a visszajelzést, azoktól akik, már 2-3 hónapja fogyasztják a WellStar Green Gold Solar és Green Gold Lunar mikroalga alapú termékeit, hogy kevésbé stresszesek, jobban bírják a stresszes helyzeteket, nem jönnek ki annyira vagy egyáltalán a sodrukból.

Hát ezt én is elmondhatom magamról, hogy az édes kicsi 21 hónapos lánykám, nemcsak hogy nem nagyon tud kihozni a sodromból, de mostmár, hogy ő is kapja több mint 2 hónapja az algát, ő is sokkal kiegyensúlyozottabb lett.:-)

Ez végül is nem is csoda, hiszen az idegsejtek is megfelelőbben tudnak akkor dolgozni, ha megkapják a szükséges vitális anyagokat és mindemellett még lugosabb környezetet is biztosítunk számukra.



Nagyon fontos, hogy a mikroalgák nem gyógyszerek, és nem is csodaszerek,
de a fenti tapasztalatok is azt mutatják, hogy fontos szerepet töltenek be
az egészségünk és vitalitásunk megőrzésében.





Őrizze meg Ön is az egészségét a MIKROALGÁKKAL!

 

Szavazás

Fontosnak tartja az egészség megőrzését?
Nem
Igen
Igen, teszek is érte
Asztali nézet